*Will lekezelő hangneme kissé meglepi Arlene-t*
-Hát, én már elég régóta vagyok itt. Ha van valami, amit nem csinálok, az a tespedés. Szeretek itt lenni. *kicsit gúnyosabb a hangja*
-És ez egyáltalán nem egy börtön, szóval kissé el vagy tévedve. *nem akar bunkó lenni, csupán úgy beszél a fiúval, ahogy ő beszél hozzájuk. És ez két külön dolog.*
-Netán valami nem tetszik? *Arlene nem az a tipikus gyorsan haragra gerjedő lány, de ezt kezdi sokallni.*

- Ó... minden tetszik!
*emeli fel a kezét maga elé tartva, mielőtt megfőzik őt vacsinak*
- Csak kissé új még ez a hely, meg a szituáció, hogy sok emberrel és egyéb... lénnyel kell együtt élnem, még ha nem is találkozok minddel.
*kisebb szünetet tart mondókájában*
- Nem szerettem volna lenéző lenni, csupán...
*ez valami bocsánatkérés féleség lenne, amit szintén nem volt ideje meg kedve gyakorolni ott, ahonnan jött. Az azonban tökéletesen látszik, hogy nem ura a helyzetnek, és próbál visszavenni a stílusából*

*Gyertya nem kell? Ez eszébe juttatja a gyertyás históriát... az volt az igazi buli xD*
-Csupán halvány lila gőzöd sincs hogy hogy kell beszélni másokkal. *mondja ő akinek szintén nem erössége a társalgás.*

*Hümmög egyet, jelezve, hogy nem fogja megenni. Gondol egyet, s lehuppan a földre. Úgy hiszi, ideje témát váltani, még mielőtt komolyabb konfliktus alakul ki. Sóhajt egyet, s megköszörüli torkát*
-Nos, ti melyik házban vagytok? *kérdi, erőltetett mosolyt csalva az arcára*

- Amikor az a tanár vagy micsoda itt hagyott, azt mondta, hogy sárkány. Lehet, hogy magát jellemezte, nem tudom, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy a házamra célzott.
*gondolkozik hangosan, majd bocsánatkérően néz a lányokra csípős (vagy vicces...) szavai miatt, és inkább elhallgat*

*halkan elnevetné magát ha nem folytaná vissza automatikusan. A nevetésből halk kuncogás lesz...*
-én a kobra házba tartozok... azt hiszem. *ezen most gondolkodnia kell*

*Arlene nem fojtja el a nevetést, ami nem azt jelenti, hogy a lány hahotázásban tör ki, csupán 2 másodperces nevetés hagyja el a száját*
-Kíváncsi vagyok, a többiek hova kerültek. *közben még mindig Will szavain töri a buksiját. Furának tartja, hogy soha nem élt ennyi mindenkivel egy helyen, na meg a stílusa sem nyűgözte le így elsőre*
-Mondd, hogy lehet, hogy nem szoktál ahhoz, hogy ennyi lénnyel legyél összezárva? Mégis hol éltél te eddig? Talán egy másik dimenzióban?

- Öhm... nem egészen.
*vakarja mg a feje búbját*
- Hogy is magyarázzam? Hát... én... szóval egy nagy kastélyban éltem az egyik rokonommal édes kettesben, elzártan a világtól és az emberektől. Nem azért, mert bajom van az emberekkel, hanem azért mert általában nekik van bajuk velem, ahogyan a szüleimnek is, mivel vérfarkas vagyok... Hogy szépítsek a történetemen, kb azért élek még, mert nemesi családból származom, és ott nem szokás a rokongyilkosság, csak a "nem veszünk róla tudomást, hogy létezel" elv. Ennek köszönhetően jutottam a bácsikám kastélyába, akiről azt hitték, hogy már rég meghalt, pedig csupán farkas ő is. Hát úgy ennyi.
*ebből rá lehet jönni, hogy miért nem az a túlszocializált hajlam, sőt, ha valamelyikük a szemébe tudna nézni, valami olyasmit olvasna ki belőle, hogy "tessék, itt vagyok.. tudjátok, hogy farkas vagyok, nyugodtan gúnyoljatok ki, meg vessetek meg". De mivel elfordult a lányoktól, így ez nem igazán lehetséges*

*Végig hallgatja a kis mesét, és kicsit meg is lepödik. Valahogy nem tűnt fel neki hogy egy vfarkassal beszél. Viszont ahhoz nem kell a szemébe nézzen, hogy tudja mi jár a fejében.*
-Hát... most ne szaladj ki a világból, de én meg vámpír vagyok... és emberek közt nőttem fel... ciki, de ez van. Persze sosem jöttek rá hogy nem olyan vagyok mint ők.... de ez hosszú mese...*
~nincs kedvem mesélni~

*Újra csak hümmög*
-Szóval egy úrifiú vagy, akinek mindene meg volt.. *~Remek, még egy ember, aki magasan hordja az orrát!~ Újabb sóhaj távozik Arlene-ből.*
-Kivéve a társasági élet.. *mormogja. Arlene nem tudja, hogy hirtelen hova szaladjon ki a világból. Nem szocializálódott, és nemesi vér folyik az ereiben. A lehető legjobb. Persze csak idézőjelben.*
-Nézd, itt senkit sem fog érdekelni, hogy honnan jöttél, itt tiszta lappal kezdhetsz. Már ha úgy játszod ki a lapjaidat. Itt mindenki egyenlő, attól mert valaki úrigyerek, még nem lesz nagymenő. Ezt csak amolyan jótanácsként mondom..

*Nem igazán érti, hogy ez az úri gyerekes szöveg mit is takarna, mivel nem volt viszonyítási alapja eddig, ezért fogalma sincs arról, hogy a viselkedése egy beképzelt tökfejre illik. Pedig igazán nem ilyen... csak... itt még szolgálók sincsenek! Sóhajt, és csak bólint.*
- Igyekszem...
*feleli halkan*
~ csak nem olyan könnyű ~

*Arlene látja a fiún, hogy kissé megszeppent. Talán túl kemény szavakat használt. Reménykedik, hogy nem bántotta meg a fiút, Arlene csupán az igazat mondta, mégha nem is a legvisszafogottabb stílusban*
-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Elhiszem, hogy nem könnyű, amikor egy új helyre kerülsz, ahol ismeretlenekkel találkozol. Hidd el, majd belerázódsz. *felnevet* És bocsáss meg, néha előtörnek belőlem az érzelmek. *Való igaz, a lány túl sokszor tartotta magában az érzelmeket mostanában, egyszer sem vezette le semmin és senkin. És most ezzel pont egy új fiút kellett megtalálnia. ~Remek, jó kis bemutatkozás..~ *
-Na és pontosan mióta vagy itt?

- Pár perccel az előtt érkeztem, hogy titeket megismertelek volna. Veletek találkoztam először.
*megköszörüli a torkát*
- Kösz, hogy szóba álltatok velem, meg ilyesmi... Nem gondoltam volna, hogy ennyin múlik egy ismeretség. És... ha nem útálsz azért, amilyen vagyok, akkor ha megkérhetlek, mutatsz nekem valami jó kis eldugott helyet, ahol néha egyedül lehetek?
*néz Arlene-re*

*Nem tudja, meglepődjön-e ezen a kérdésen vagy sem. Arlene azt gondolta, hogy Will megpróbál társasági életet élni, hogy minél hamarabb megszokja. Viszont ha arra gondol, hogy mennyi ideig élt magányosan, megérti, ha most újra az egyedüllét után vágyik*
-Hát, nem is tudom.. A könyvtár csendes hely, és a maga módján üres. Nem hiszem, hogy olyan gyakran járna oda bárki. Maximum én. *mondja mosolyogva*
-De ha biztosra akarsz menni, akkor a saját szobád a legideálisabb hely arra, hogy egyedül lehess. *aztán rájön valamire*
-Oh, értem már.. Szeretnéd, hogy most békén hagyjalak?

- Nem nem! Félreértesz! Én csak... szóval, nekem valami kinti hely kellene, ahova elvonulhatok, mikor telihold van. Lehet, hogy itt nem néznek le azért, ami vagyok, de akkor sem szeretnék az épületben tartózkodni abban a periódusban, remélem, megérted... A társaságoddal meg nincs semmi bajom, egészen jól érzem magam most.
*ez meg valami kezdetleges... túlzottan primitív bók lett volna*