*a szoba legalább tízszeri körbejárása, a Baudelaire könyv kiolvasása, és a Bacardi egyedüllétben való elfogyasztása után már csak fekszik az ágyon, a plafon felé fordulva, és szuggerálja a repedéseket, hogy legalább ők társalogjanak vele. nemsokára azonban beleun a láthatóan hiábavaló várakozásba, lecsusszan az ágyról, és elindul kifelé. az ajtóból visszanézve még reménykedik, hátha Ash ebben a pillanatban tér vissza, de nem, az ablak nem mozdul, s Jason sóhajtva futtatja végig tekintetét a szobán búcsúzóul. pillantása megakad egy sötétszürke borítós könyvön. *
- Holnap. Majd holnap. *idézi, mielőtt az ajtó becsukódna mögötte. gondolataiba merülve tekereg a folyosókon, esetleges úticélról filozofálva, ám ahogy elhalad egy tükröződő felület előtt, beledermed a következő mozdulatba. *
~ Hogy a franca felejthetek el ilyesmit?!~ *szidja magát idegesen, mikor tükörképének segítségével realizálja, hogy még mindig mindennemű ruhaanyagot mellőzve slattyog olyan területen, ahol bárkivel összefuthat. azonban a heveny rosszkedv és mérhetetlen fáradtság elnyomja a zavar legkisebb megnyilvánulását is, így a párduc vállrándítva tovább indul.*
~ Ha valakinek nem tetszik, majd kikerül. *szállja meg gondolatait is a "tökmindegy" érzése, pláne, hogy semmi oka nincs panaszra önmagával kapcsolatban... némi hezitálás után a nappali helyett a Skorpiólakosztályok felé veszi az irányt.*

*Sietve csapkodja szárnyait, követi a fényt, ami a lakosztálya ablakát kivehetővé teszi kívülről is. Az ablakkal mit sem törődve tör be, aminek eredményeképpen teletűzdeli a mellkasát és a karját szilánkokkal. Kész szerencse, hogy bizonyos kényes, délebbi tájakig nem ért el a gonosz üvegsereg...
Automatikusan beforrnak a sebei, és vidáman néz körbe, Jasont keresve pillantásával. A szőkeség azonban már nincs sehol.*
~Persze, hát nem öt percre mentem el, biztosan megunta a várakozást..~ *gondolja homlokára csapva. Nagyot sóhajt és elindul a zuhanyzó felé, hogy befejezze a zuhanyzást és lemossa magáról a nap mocskát. Elvégre az utóbbi időben igencsak serényen gyűjtötte magára a szennyet - testit, lelkit együtt. Lusta, lassú mozdulatokkal megmosakszik, kimászik a fürdőből. Út közben törölközik, jól végigvizezve a padlót a nedves talpáról csorgó lével. Bőrét érdesre szárítja a klór, de ez most nem tudja felzaklatni.
Furcsa érzés kerítette hatalmába. Valami, mélyen belül elkezdte tépni-nyúzni, hogy végre átvegye a hatalmát, ha már eddig elnyomták. Igen, nem nehéz beazonosítania a mizantróp, elfojtott jellemét. A feltörekvő érzés minden másnál hangosabban szól bensőjében, lüktetve kiáltozva az egyetlen szót, mi ilyenkor a szájára csalható:*
- Undor! - *szalad ki a száján a szó, amint az ágya előtt, meztelenül áll, lábainál a fekete törölköző apró, nedves dombjával. Elege lett az őt körülvevőkből. Emberek, démonok, vámpírok, akármik. Sok belőlük. Sok a műmosoly, sok a kényszer, sok a szabály... És túlontúl sok szó! A szavak! Igen, ezek azok, amik igazán az őrületbe tudják kergetni.
~ Ácsi, nagyfiú. Keveset aludtál és egy szép elfenekelésen vagy túl. Csak fáradt vagy, ne dramatizáld túl.~ *figyelmezteti önmagát az ágyra rogyva.
Feldereng előtte az itt megismert arcok képe...egy arc emelkedik ki a kavalkádból, mint valami sorsszerű jelkép, mint ómen, avagy útmutatás. Lana.. Emlékeiben újraéli régi ismeretségüket, szerelmüket, barátságukat, veszekedéseiket, majd végül az utolsó, fájdalmasan személytelen találkozásukat. Ott lakik egyedül, messze minden beszélő lénytől.Erre a gondolatra felkapja a fejét és a semmibe mered. Messze, igen, messze mindenkitől; messze mert így akarta; messze, mert elege lett.*
- Nem. - *jelenti ki határozottan Ash. Neki nem az a baja, hogy elege lett az emberekből. Ez a gyilkosságsorozat az éjjel... valahogy átszakított benne egy gátat, amit régóta építgetett magában a haldokló emberiességből. S most átszakadt. A kegyetlen, érzelemmentes, számító és vérszomjas érzések árja magával ragadta, és megfojtotta a humanitás utolsó szikráit. Nem maradhat itt. Nem, egyszerűen képtelen rá. Egy vámpír nem maradhat az emberek közt! Felpattan a helyéről és fel-alá kezd sétálni.
Esha... ő elvitte egyszer azokhoz az ősi vámpírokhoz...egyedül éltek, elhagyatottan, saját életteret és világot teremtve, messze a törékeny emberektől. Neki is ezt kell tennie, nincs mese. Vagy ő, vagy a maradék ártatlan kezdő kölyök a suliban. Még egy sóhaj száll fel ajkai közül.*
- Legyen ez a köszönetnyilvánításom az Alkatraznak! - *mondja ki hangosan, elhatározva magát. Még nem próbálta ki magát ilyen távlatokban, de bízott az erejében, hogy képes magának valami kezdetlegest alkotni odakint a vadonban.*
~ Ideje feltérképezni az erőmet.. ~ *a szekrényhez lép, és int egyet. Kiborul az összes ruha, könyv és minden személyes tárgya, mit valaha idegyűjtött szarkamódra. Két zoknira bámul, s szép lassan alakítani kezdi őket. Néhány másodpercen belül két, óriási bőrönd áll a helyükön. Egy következő intés elindítja a bepakolás folyamatát. Mindeközben a tükörbe néz, s némi ruhát dob magára - meztelenül mégis rossz elhagyni az "otthont". Nem mintha ott már nem lenne teljesen mindegy... A két szállító nem bizonyul elégnek, így egy pár újat alakít pár nem használt tárgyból. Egy nagyobbacska utazó megtelik a ruhákkal, a többi kivétel nélkül mind könyvekkel lesz tele. Körülfordul a szobában, a festményeket, a drapériát, az ágyneműt és a szőnyegeket eltünteti, amiket ő dizájnolt be saját ízlésére. Egy csettintésére füstölő gyullad, az ablak pedig kitárul. Vérvörös szárnyain röppen ki az éjszakába, egy nagy kört repülve az iskola körül. Az újdonsült temetőbe száll le végül. A sírköveket nézve bambán elvigyorodik és kéjes mosollyal ajkain megszólal.*
- Látjátok, a halálotok kellett, hogy ne kövessen titeket senki ide már... - *egy-egy fonnyadt, kampós virágú, feketésre száradt gaz jelenik meg a földtúrásokon, mielőtt elvonul. Eszébe ötlik egy régi hiedelem, miszerint a holtak jellemének egy része megmarad a gyilkosban...
Vállat von és újra szárnyra kap, ezúttal az ablakból libasorban követik a ládái is. Órákon keresztül csak kerülgeti az ágakat, a lombok felett-alatt röpködve, míg végül már több kilométerre kerül az iskolától. Az erdő másik végét még innen sem látni...Spontán megtorpan a levegőben és a sűrű kellős közepén leszáll. Körülnéz, sétálgat pár órán keresztül. Magába szívja az éjszakai levegő illatos, gyönyörteli illatát, hallgatja az állatok éjjeli zenéjét...és persze megszerzi a vacsoráját. Két kis erdei tündért fog magának, jól össze is kötözi őket. Szüksége lesz a mágiával átitatott vérre, ha tényleg végre akarja hajtani a terveit. A kis zsákmányt a maga visítozó valójában ledobja a földre, s pár méterrel odébb sétál. Kezeit előre nyújtja és átengedi magát a kreativitásának.
Lassan lyuk nyílik a földben, táguló, mély hasadékot képezve. Mikor széltében egy, hosszában pedig két métert hasadt, megáll. A közeli szirt felől recsegő hangok kíséretében kövek, szikladarabok érkeznek, egymásra rakódnak és egy aprócska, egyszerű kőlakást képeznek. Pár korhadóban levő faág elreccsen és méretre szabódva(vagy picit elméretezve) tető gyanánt befedi a házikót. Ajtó nincs, a két tetőgerenda között viszont jól elfér egy megtermettebb alak is. Hangos csettintés töri meg a hirtelen beállt csendet, mire az egyik tündérke Ash felé röppen. Nem törődve az éktelen sipítozással, nyakába fúrja fogait és szárazra szívja a tehetetlen lányt. Hulláját hanyag mozdulattal dobja oldalra, majd berepül a kripta-szerű építménybe. Mélyíteni kezdi a lyukat, amit legelőször mélyített a kis épület alá. Egy helyre kis lépcsősort idéz lefelé, amely több méterre a föld alá csavarog. Odalenn egy apró, szűk boltíves kis ajtót formál, szürkés kövekből, melynek közepén egy kígyó-forma ankh kereszt tekeredik. Az ajtót keresztben megrepeszti, amely kettéválik és kimozdul helyéről, oldalra térve. Újabb hosszú percek telnek el a néma ásatással, aminek eredményeképpen egy óriási terem tátong előtte. Bevonja a falakat kőtörmelékkel, a plafonra láncos csillárt büvöl. A padló fekete, csillogó kőből futja be a földet.
Térdre esik. Nem is vette észre, hogy mennyi mágiát elhasznált az erejéből. Szemei előtt fehér köd kezd emelkedni. Riadtan, utolsó erejével magához hívja a kint sírdogáló tündért. Fogait szinte kedvesen nyomja a torkába, kimerülten. Percekig csak halkan, édesdeden cuppog a verőéren, ami a művelet végére abbahagyja szórakozását. Leáll. Ash testében újra lobogni kezd az erő, bár érzi, nem olyan kitörően, ahogy érkezett...
Gyorsan hozzálát a berendezéshez.
A padlóba egy óriási pentagram ég bele, a tíz méteres sugarú kört teljesen befedve. Közepére egy franciaágy kerül, torzított képben.*
- Gyengülök.. - *motyogja magának, és átalakítja egy koporsóra. Egyelőre megteszi ez is. Közelebb vánszorog az alvóalkalmatossághoz és beleroskad. Utolsó erejével még összegzi magában a holnapi teendőket, a javításokat a művén.*
~ Kellenek körbe könyvespolcok, mindegyik közé egy-egy fáklyával...egy nagy ablak, amelyen ha kilépek, egyenesen felröppenve a szabadba jutok. Vészkijáratnak. Asztal, székek...odafönn ki kell dolgozni a zár rendszert, és kipofozni a kiskriptát...de ez már marad holnapra...~ *fejezi be aznapi munkáját elégedetten. Szemei lecsukódnak és mély, álomtalan álomba zuhan.*

*Napok óta ki sem mozdult innen, mielőtt önkéntes száműzetésbe vonult, feltankolt pár alapvető élelmiszerrel (chips, cukorka stb...), és elcsent pár tucat könyvet a könyvtárból.
Az ablaküveg azóta is szilánkokban hever szanaszét a szobában, zacskók és csokispapírok mindenfelé, a könyvek 4 stócban az ágy mellett vagy éppen az ágyon szétszórva.
Lea az ágyon fekszik, azon az apró kis szabad területen, ahol még éppen elfér kényelmesen. Kezében nyitott könyv, tündékről szól, de lassan fél órája nem is nézett lapokra. Csak az üvegtelen ablakon bámul kifelé, és azon győzködi magát, hogy másszon már el a legközelebbi édességig; ugyanis kezd kissé éhes lenni.*

*Hosszú töprengés után, hogy mit is kezdjen magával, úgy dönt ideje lenne már megnéznie rég nem látott barátnőjét. Persze abban sem lehet biztos, hogy éppen a szobájában van a lány. De mégis okosabb ötletnek tűnik, hogy itt próbálkozik, mint hogy elkezd bolyongani a suli területén. Hisz gyakorlatilag bárhol lehet most Lea. Persze már Ashtonnal is szeretne találkozni, bár nála még annyira se tudná, hogy mit mondjon, mint Leánál. De el kell már mesélnie a barátnőjének - akire egyszer már azt hitte, hogy kedvese is - hogy mik történtek vele. Most már elfogadta Lana, hogy ők inkább olyanok, mint a testvérek egymásnak és az a testi kapcsolat, ami egyszer volt köztük, az nem másért lehetett. Minthogy félt, hogy elveszíti egy srác miatt. Akkoriban a vámpírrá vállásaval járó nagy szexuális étvágyát sem igazán tudta kezelni, de azt is sikerült valamennyire kordában tartania mára. Amikor belép Leához meglepődve észleli a lány feldúlt szobáját. Ezért kérdően felhúzza egyik szemöldökét, hogy a lány válaszoljon. Hisz valószínűleg mindenki azt kérdezné egy ilyen szoba láttán, hogy mi történ???*

*Lustán az ajtó felé néz.*
- Vigyázz az üveggel... kissé szerteszét vannak a szilánkok.
*Lerakja a könyvet, feltápászkodik és elmászik az "élelem"halomhoz, elvesz egy csokit, majd visszatér az ágyra. Mezitláb mászkál, látszólag az sem érdekelné ha ezernyi szilánk nyársalná fel.*
- Miért vagy itt?

*kicsit meglepődik, hogy ennyire közömbösen viselkedik vele Lea, pedig lassan már hozzászokhatott volna, hisz manapság a kapcsolatuk nem olyan felhőtlen. Igaz barátnője konoksága miatt mindig Lana enged és kezdeményez a barátnőjénél, hogy megbékítse, még akkor is amikor nem érzi úgy hogy valamit ő rontott volna el.*
- Mi történt az ablakkal?
*Kérdezi meg, mintha nem is hallotta volna a lány kérdését, hisz miért ne látogathatná meg...Szépen elővesz egy seprűt és feltakarítja a törmelékeket. Hisz minek lenne az már szanaszét a földön. Miközben csinálja azért megkérdezi, hogy hogy van a lány. Majd gyorsan egy varázslattal megjavítja az ablakot és máris neki esik, hogy a könyveket csoportosítsa és valami rendfélét tudjon csinálni a káoszban. Bár valószínűleg ebben is volt rendszer csak éppen Lana nem látta át.*

- Csak bejöttem rajta *utal az ablakra, majd miközben a csokin nyammog, újra olvasni kezdi a könyvet. Egy darabig szó nélkül hagyja Lana ténykedését.*
- Feleslegesen csinálod, fél nap múlva ugyanígy fog kinézni újra. *mondja végül, majd a kezében tartott könyvet az ágy sarkába dobja. Kiolvasta ezt is, el kéne mennie a könyvtárba még pár tucatért. De olyan kényelmes most az az ágy...*
- Nem válaszoltál a kérdésemre.

*Lana fülig pirul, hogy rajta kapták, hogy nem válaszolt. Gyermeteg viselkedése az idő múlásával sem változott, bár ezt is tudja palástolni, de most nem teszi, hisz ő pont ettől Lana.*
- Csak nem akartam, hogy nagyon hiányozzam neked, így gondoltam mielőtt keresnél és kétségbe esnél, hogy nem láttál már jó ideje, eljövök...hát nem figyelmes vagyok?
*Gyorsan kezébe veszi a kiolvasott könyvet és elismerően fintorogni kezd.*
- Máris kivégezted ezt a sok könyvet?! Vagy nagyon gyorsan olvasol vagy nagy vonalakban. Vagy ami a legvalószínűbb, hogy ki se mozdulsz innen csak tömöd magadba a sok csokit amitől nagy lesz a feneked ...
*Igazság szerint egyáltalán nem találja nagynak a lány fenekét csak incselkedik vele, hátha feloldja ezt a mostani viszonyt.*
- Visszatérve erre amikor találkoztunk és volt veled egy srác, ne haragudj ha bunkó voltam a barátoddal...csupán nem tudom, nem olyan vagyok már talán, mint régen..nem volt kedvem belemenni annyira a kapcsolat építésébe, hogy beszéljek vele vagy valami... amúgy is nem olyan régen előtte meg akartak ölni, szóval kicsit elment a kedvem a dumálgatástól. Csak a régi megszokott barátokat akartam vagyis tudod téged. Nem volt kedvem semmi máshoz. Csak úgy érzem, hogy valami köztünk is változott...amit nem tudok magamban tisztázni...
*Mondja az ágy lábánál miközben kezével játszik a könyv lapjával, természetesen nem néz fel a szónoklat közben. A szokásos Lana technikával - a haj ápol és eltakar - mondja a dolgait. *

*Kivégzi a csokit, majd tettetett felháborodással néz Lanára.*
- Én nem csak csokit eszek... van itt chips is. Sőt, valahol volt még gumicukor is... *van egy egész alakos tükre, odasétál, majd végignéz magán; a szokásos vézna, csontos önmaga néz vissza rá.* - Semmim se nagy... Ez azt jelenti, hogy itt lehetek mondjuk még vagy fél évet, ugyanezt a kreatív tevékenységet folytatva.
*Újra végigterül az ágyán, és a plafont kezdi nézni*
- Az a srác nem a barátom. Tulajdonképpen akkor ismertem meg. Kicsit szétrúgtam az ajtaját... aztán csak jött velem. Egyébként nem tudom mire gondolsz, ha a köztünk lévő változásokról beszélsz. Köztünk mindig minden változik.

*Szinte kínszenvedés Leából szavakat kihúzni ha az érzésekről kellene beszélni, nem is tudja már Lana van-e értelme, hogy faggassa erről a lányt. Ezért egy nagyot sóhajt. *
- Akkor mi most hányadán állunk? Hol voltunk? és merre tartunk?
*Annyi indulattal mondja kérdését, hogy szinte neki is feszül, hogy ne kiabálja bele a levegőbe. De mi értelme lenne is indulatosnak lennie. Hisz nem verhet meg valakit azért mert nem érzi azt amit ő. Amiért nem válaszol vagy amiért közömbös. Bár Lanát meg pont ezzel lehet legjobban feldühíteni. Inkább le is teszi a könyvet és az ágylábát kezdi el szorongatni, ideges. Hiába is szeretné ezt titkolni azért látni rajta. Ha Lea a szokásos semleges viselkedéssel jön, vagy azzal amivel régen megbántotta akkor biztos, hogy elmegy, és többet nem akar beszélni.*

*Egy sóhajjal felül, és Lanát kezdi fixírozni.*
- Barátok vagyunk, nem? Nem emlékszem, hogy összevesztünk volna... persze voltak nézeteltérések, de azt hittem azokon már túl vagyunk. Vagy mi mást akarsz még?
*Teljesen nyugodt a hangja, túl letargikus most ahhoz, hogy bármi kihozza a sodrából.*

*Lana feladja látja vannak dolgok amikkel semmire se mennek. Ilyen pl náluk ez a téma is.*
- De igazad van...semmit nem akarok, ha gondolod visszaviszem a könyveket a könyvtárba amik neked nem kellenek...
*Persze gondolatban úgy érzi, hogy lenne mit még csiszolni ezen a dolgon, de ha ezzel csak ő van így. Akkor hiába is bármit mondani, már túl sokszor próbálta eddig is. -kétszer- Mindig süket fülekre talált, bár nemcsak Leával kapcsolatban hanem minden ismerősével. Bár igaz néha Lana bonyolította a dolgokat a testi kapcsolattal. De amikor az volt köztük - pár férfi ismerős és eddig két lány- egyiknek sem volt ellenére. Csak utána lehet félúton meggondolták magukat, vagy aktus után. Nem lehet tudni, bár igazán Leával nem ez a baja. Azt eddig is tudta, hogy Leának valószínűleg pillanatnyi elmebaj miatt döntött úgy, hogy valami lesz köztük. Vagy csak nagyon unatkozott. Inkább úgy érzi, hogy megint van valaki a lány életében, akiről ő nem tud. A barátnője viszont már nem mesél semmit és már nem is hiányolja. Ezért el is gondolkozik azon, hogy ő rajta ennyire könnyen túl lehet lépni...*

- Hát már hogyne akarnál... *végigsimít a haján.* - Csak nem mondod, mit. És mivel nem vagyok gondolatolvasó, ezért nem is tudom kitalálni, ha nem mondod.
*Végignéz a könyveken.*
- Hagyd őket. Nem szándékozom kimozdulni innen, úgyhogy átnyálazom őket újra.

*Most nem fog tiltakozni azért ami tényleg így van. De nem akar már beszélni róla, így csak legyint egyet. Majd elmosolyodik.*
- azt hiszem jobb ha most megyek...

- Ahogy gondolod. Bár nem értem miért lépsz le folyton ha nekiállunk beszélgetni.
*Felkel az ágyról, majd a szekrényéhez megy, kinyitja és egy fél mozdulattal kirántja szinte az összes ruháját. Az egyik polc mélyéről előrángat egy fekete topot, majd lecseréli a jelenlegi szürke trikójával.*
- Csak tudnám ,hogy azokat az átkos fegyvereket hova tettem... *hirtelen eszébe villan egy kép; egy fiú arca, és az utolsó mondata, amit váltottak. Majd eszébe jut, hogy Lana képes a gondolatolvasásra, így ismét arra koncentrál, hogy lehetőleg minden gondolatát palástolja; és kiűzze a fejéből Dorian képét.*